Az ápoló az ápolási díj folyósításának időtartama alatt munkát vállalhat a következők szerint: 1. nem otthon végzett munka esetében max. napi 4 óra, 2. otthon végzett munka esetében az időtartam...
Ajánlott oldalak
2010-09-03 11:51
BDB
Visszafogja magát az APEH
Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal nagymértékben változtat a korábbiakban megszokott álláspontján és a jövőben a nagyhalakra veti majd ki a hálóját. A gyökeres szemléletmódváltás lényege, hogy a középosztálybeliek megfélemlítése és kisebb adócsalókkal való bíbelődés helyett inkább azok kerülnek célkeresztbe, akiknek vagyoni helyzete alapján indokoltabb a vizsgálat megindítása.

Az ellenőrzések száma némileg csökken, viszont az adóhatóság munkatársai nagyobb hangsúlyt fektetnek majd azokra a személyekre, cégvezetőkre, akik értékes vagyontárgyakkal rendelkeznek, illetve luxuskörülmények között élnek, viszont ennek ellenére csekély mértékben járulnak hozzá az állami kassza bevételeihez, közterheket csak minimális mértékben fizetnek (például minimálbérre vannak bejelentve, vagyoni helyzetüket ellenére csekély bevételekkel számolnak).


Azok sem lehetnek biztonságban, akik sorozatos cégbedöntőknek számítanak és vállalkozásukkal jelentős adótartozást felhalmozva felszámolásba kezdenek, majd a társaságból kimenekítik értékeiket. Akik ezt a módszert választják anélkül, hogy rendeznék adóhátralékukat reflektorfénybe kerülnek az adóhatóságnál és valószínűleg vagyongyarapodási eljárás is indulhat ellenük. Ilyen esetben az APEH több szálon folytat revíziót és vizsgálja, hogy valóban a gazdasági események hatására vált-e lehetetlenné a cég, vagy csupán a vagyonkimentés céljával dőlt be. Amennyiben feltételezhető, hogy adózatlan összegek kimentése és visszaélés áll a háttérben, úgy az ellenőrzés a „ki-mikor-hová” vonalon fut végig, ezzel felderítve az ügy minden apró részletét.

 

Tetszett? Ossza meg a cikket!
Hozzászólások : Visszafogja magát az APEH
Hozzászólások száma: 1 db

 
2018 Copyright © Sikeres.hu 3.1 - Epicenter Market Limited.