Ugyanebben az ipari parkban, mely megközelíthető az M5-ös autópályáról két útvonalon is, 484 millió forintból 50 százalékos uniós támogatással kiépült a terület víz- és csatornahálózata, elkészült 2 km szilárd burkolatú út, szolgáltató központ az itt működő cégeknek, továbbá kialakították a parkban működő zöldség- és gyümölcsfeldolgozó üzemekben keletkezett szennyvíz biológiai előkezelését végző létesítményt is.
A létesítmények elősegítik az új vállalkozások betelepülését - mondta Pataki Sándor György, az önkormányzat pályázati munkatársa. Hozzáfűzte, hogy a csaknem 80 hektáros területű ipari parkba főként mezőgazdasági és élelmiszeripari cégek települtek be, jelenleg 39 vállalkozás működik több mint négyszáz alkalmazottal.
A vetőmag nemesítése, valamint termelése és a forgalmazása területén a kontinens egyik vezetőjeként számon tartott RAGT-csoport a 2010-ben induló, több lépcsőben megvalósuló beruházásával közép-európai tevékenységét kívánja erősíteni. A térségben megtermelt vetőmagot a legmodernebb technológiával feldolgozó üzemben száznegyven állandó és hatvan idényjellegű alkalmazottat foglalkoztatnak majd.

Pitó Enikő, az ITD Zrt. regionális igazgatója közölte: a vállalat – a befektetésösztönző állami szervezet aktív közreműködésével – féléves előkészítés, több telephely vizsgálata után választotta a beruházás színhelyéül Mórahalmot.