Munkahelyteremtésre 2010-ben, a hat nyertes pályázó között, mintegy 7,2 millió forintot osztottak szét, a vállalkozók pedig 15 új ember foglalkoztatását vállalták. Munkahelymegtartás céljára pedig öt vállalkozás nyújtott be sikeres pályázatot, mellyel 9 fő továbbfoglalkoztatását segítették elő.
![]() |
A tavalyi évben az előirányzott 10 millió forintos keretösszegből összesen 2,1 millió forint került kifizetésre, így idén 3 milliós keretösszeget fogadott el a képviselőtestület. Dr. Egeli Zsolt alpolgármester elmondása szerint fontos, hogy támogassák a helyi mikro- és kisvállalkozásokat, hiszen ezáltal a város szakképzett munkaerejét meg tudják tartani, az elvándorlás fokozatosan mérsékelhető.
A pályázatokat június végéig várják, bővebb felvilágosítás a Szerencsi Önkormányzatnál kérhető.
