A START-kártyával rendelkező munkavállaló esetében a munkaadónak csökkentett járulékfizetési kötelezettsége van, mert annak egy részét átvállalja az állam. Típusai: START Kártya - kiváltására...
Ajánlott oldalak
2011-01-14 09:34
BDB
Munka vagy család?
A kérdés szinte mindenkit érint, van, akit súlyozottabban, van, akit kevésbé. A Népességtudományi Kutatóintézet egyik felméréséből érdekes tények derülnek ki, melyeket főleg a gazdasági válság hatásaival magyaráznak.

A magyarok nagy része fontosabbnak tartja a munkát a családnál - derül ki a Népességtudományi Kutatóintézet egyik felméréséből. A tíz évvel ezelőtti kutatás még ezzel ellentétes eredményt hozott, amit elsősorban a gazdasági válsággal magyaráznak a szakemberek.

 

„Míg 2000-ben még az emberek nyolcvan, ma már csak valamivel több mint fele gondolja úgy, hogy a család fontosabb, mint a munka” – nyilatkozta az InfoRádiónak Spéder Zsolt, a Népességtudományi Kutatóintézet igazgatója, és hozzátette azt is, hogy bár a kutatás a válság időszaka alatt, 2009-ben készült, a munka felértékelődésének mértéke még a szakembereket is megdöbbentette.

Az eredmények magyarázataként azt is számba kell venni, hogy hazánkban évek óta nagyon alacsony a születések száma. Az igazgató véleménye szerint a családok ösztönzésére kialakított adórendszer leginkább csak azokra a családokra hat pozitívan,  ahol a második gyermek után egy harmadikat is vállalni szeretnének.

 

Tetszett? Ossza meg a cikket!
Hozzászólások : Munka vagy család?
Hozzászólások száma: 0 db

 
2018 Copyright © Sikeres.hu 3.1 - Epicenter Market Limited.