„A Magyar Külgazdasági Szövetség által kidolgozott programot forrásokkal is támogatjuk majd, mert meggyőződésük, hogy az állam feladata elindítani ezt a kereskedőház jellegű integrátor szervezetet, amelynek célja a kkv-k segítése a külpiacokra jutásban.” –nyilatkozta a Világgazdaság című lapnak Becsey Zsolt a Nemzetgazdasági Minisztérium külgazdaságért felelős államtitkára.
|
A Magyar Főnix elnevezésű programot 600-800 millió forintból el lehetne indítani, de az anyagi oldaláról többet az államtitkár úr sem mondott, hiszen ezzel kapcsolatban még tárgyalások előtt állnak. A központi forrásokon kívül a szektort a „Kárpát-medencei Gazdaságfejlesztési Alap” létrehozásával és az „Export házhoz jön” miniklaszter programmal is támogatni szeretnék. Ez utóbbi célja, hogy a kistérségi kkv-k piacképes termékeit, szolgáltatásait és lehetőségeit felmérjék, majd segítsék a piaci versenyképességet. A reményteljes vállalkozások együttműködését központi segítséggel valósítják majd meg. Az állam integrátori szerepet fog betölteni, mintegy összefogva a kezdeményezést.