A hitelintézetek min. 1 éves pozitív eredmény után szoktak működő vállalkozóknak hitelt adni, vagyis újonnan alapított cégeknek nem adnak hitelt, hiszen elég nagy a kockázatuk. Jelzáloghitelt...
Ajánlott oldalak
2010-04-26 15:13
BB
Ingyenes segítség kis- és középvállalkozóknak
Az Állami Foglalkoztató Szolgálat ingyenes szakmai tanácsadó hálózat kialakításába kezdett, mely a mikro-, kis-, és középvállalkozóknak nyújt majd szakmai segítséget.

A szolgáltatás keretein belül a vállalkozások naprakész információkhoz juthatnak, melyek a hatályos jogszabályokat figyelembe véve munkajogi, társasági jogi, adó- és TB jogi témákban nyújtanak segítséget, de a foglalkoztatáshoz szorosan kötődő kedvezmények (adó, járulék) kérdésével is foglalkoznak. A leendő  vállalkozók tájékozódhatnak az induláshoz szükséges jogi és pénzügyi feltételekről, de akár a megfelelő vállalkozási forma kiválasztásáról is.

A tanácsadó szolgálat országszerte elérhető lesz hamarosan a munkaügyi kirendeltségeken és a szolgáltató központokban, ahol napi 4-5 órában állnak majd rendelkezésre szakemberek. Erről bővebb tájékoztatást az Állami Foglalkoztatási Hivatal honlapján kapnak majd az érdeklődők, várhatóan 2010. harmadik negyedévétől. Az új portál speciálisan a mikro-, kis- és középvállalkozások számára lesz kifejlesztve és az alapvető jogi, pénzügyi információkon túl foglalkozik majd az aktuális támogatásokkal, pályázatokkal is. Nyomon követhetik majd a foglalkoztatás témakörébe tartozó jogszabály változásokat, vállalkozókat érintő eseményeket is, így egy helyen minden információhoz hozzájuthatnak az érintettek.


 

Az ingyenes szakmai segítséget nyújtó szolgálat jelenleg két régióban indult el. A Közép-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ egyes kirendeltségein április közepétől munkajogi, adójogi és cégjogi tanácsadással várják az ügyfeleket, a Közép-dunántúli Regionális Központ Munkaügyi kirendeltségein pedig pénzügyi, gazdasági, adó és társadalombiztosítási tanácsadás nyújt segítséget. 2010. júliusától mindkét régióban már komplex segítséget kaphatnak a mikro-, kis- és középvállalkozások, mind jogi, mind pénzügyi témákban.

 


 

Tetszett? Ossza meg a cikket!
Hozzászólások : Ingyenes segítség kis- és középvállalkozóknak
Hozzászólások száma: 0 db

 
2017 Copyright © Sikeres.hu 3.1 - Epicenter Market Limited.