A vállalkozás alapításakor a vállalkozást alapítóknak áfa-nyilatkozatot kell tenniük. Az adóhatóság ez alapján határozza meg a vállalkozás adószámát. Ha a vállalkozás alanya az áfának, akkor...
Ajánlott oldalak
2010-12-07 09:31
BDB
Három év és dől a pénz
Az elkövetkezendő három évben évente háromszáz-háromszáz milliárd forint összegű uniós forrásra pályázhatnak a vállalkozások. A nyerési esélyek azoknál nőnek, melyek a munkahelyteremtést, illetve a munkahelymegtartást tartják szem előtt.

A következő három évben évente háromszáz-háromszáz milliárd forint, összesen kilencszázmilliárd forint összegű Európai Uniós forrásra pályázhatnak a vállalkozások; sikerre az a vállalkozás számíthat, amelyik adózó munkahelyet teremt vagy tart meg – mondta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára a Világgazdaság napilap által szervezett budapesti konferencián, december 2-án.

 

A kormány stabil, a következő négy évre szóló, változatlan feltételű pályázati rendszert kíván teremteni a hét kiemelt területet tartalmazó Új Széchenyi-tervvel, amely olyan egyszerűvé válik, hogy "a pályázati iparág akár feleslegessé is válhat" – hangsúlyozta az államtitkár, és hozzátette azt is, hogy január 15-től a pályázati rendszerben a jelenlegi huszonkétféle hitel- és garanciaterméket is egyszerűsíteni kívánja a kormány.

Az MTI közlése szerint az államtitkár három pályázati modellt vázolt fel elöljáróban:

  • a kis összegű technológiafejlesztési pályázat hatvanöt százalékos támogatási intenzitás mellett egy-tizenöt millió forintos vissza nem térítendő támogatáshoz juthat
  • a komplex technológiafejlesztés ötven százalékos támogatási intenzitás mellett tizenöt-százötven millió forinttal támogatható
  • az egészségipar vagy a zöldipar projektjeinél hatvanöt százalékos támogatási intenzitás mellett tizenöt-kétszáz millió forintos támogatáshoz juthatnak a pályázók.

A versenyképességi pályázatok, melyek a kistérségek és városi önkormányzatok által nyerhetőek el, komplex értéklánc, beszállítói lánc kiépítését szolgálhatják a munkahelyteremtés egyértelmű céljával.

 

Tetszett? Ossza meg a cikket!
Hozzászólások : Három év és dől a pénz
Hozzászólások száma: 0 db

 
2018 Copyright © Sikeres.hu 3.1 - Epicenter Market Limited.