Az egyablakos ügyintézés azt jelenti, hogy azok az adatok, amelyek a Cégbíróságra bekerülnek, automatikusan eljutnak az APEH-hez is. De vannak olyan adatok, amelyeket a Cégbíróság nem kér be (az...
Ajánlott oldalak
2010-07-19 08:29
MTI
Gyengülhetnek a magyar államkötvények és a forint
A forint és a magyar államkötvények gyengülhetnek, miután a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Unió úgy fejezte be tárgyalásait a magyar kormánnyal, hogy "nem támogatta Orbán Viktor miniszterelnöknek a költségvetési hiány féken tartására vonatkozó terveit" - írta online kiadásában a Bloomberg Businessweek című amerikai üzleti hetilap vasárnap. A lap emlékeztetett az IMF közleményére, amely szerint a tárgyalásokon egy sor kérdés nyitva maradt. Az EU pedig úgy foglalt állást, hogy a kormánynak kemény döntéseket kell hoznia, különösen a költekezés terén, hogy teljesíteni tudja a deficittel kapcsolatos előírásokat.

A Businessweek szerint ezek a nyilatkozatok gyengítik Orbán Viktor arra irányuló erőfeszítéseit, hogy helyreállítsa a befektetői bizalmat, miután a kormányzó párt tisztségviselői az előző hónapban egy görög mintájú válság veszélyét villantották fel. "Ez határozottan negatív hatással van a kötvényekre és a valutára, spekulatív értelemben és a reálfolyamatok szintjén egyaránt" - mondta Peter Attard Montalto, a Nomura International bankcsoport londoni elemzője. Az IMF-közlemény üzenetét "meglehetősen lesújtónak" nevezte, és hozzátette: a Magyarország mögötti nemzetközi védőréteg valójában sokkal puhább annál, mint azt az emberek gondolják.

A Bloomberg rámutatott, hogy a forint 6,5 százalékkal romlott az euróhoz képest az utóbbi három hónapban, és ez a legrosszabb teljesítmény a nyomon követett több mint 170 valuta között.

Christoph Rosenberg, az IMF-delegáció vezetője úgy nyilatkozott a Bloombergnek: "a magyar kormánnyal folytatott tárgyalások megszakadtak, mivel nem találtunk elég közös nevezőt, és túl sok megoldatlan kérdés maradt ahhoz, hogy ezt a felülvizsgálatot az IMF igazgatótanácsa elé terjesszük". Rámutatott: az ország szempontjából elsősorban annak van értelme, ha csökkenti a költségvetési deficitet, mivel a magas adósságarány miatt a magyar gazdaság továbbra is sérülékeny.

Tetszett? Ossza meg a cikket!
Hozzászólások : Gyengülhetnek a magyar államkötvények és a forint
Hozzászólások száma: 0 db

 
2017 Copyright © Sikeres.hu 3.1 - Epicenter Market Limited.