Az április 4-e és április 30-a között tartandó revíziók során az adóhatóság munkatársai a nyugta- és számlaadási kötelezettség teljesítését és a foglalkoztatás szabályainak betartását vizsgálják kiemelten, de kitérnek az áruk eredetére, valamint a pénztárgépek üzemeltetésével kapcsolatos szabályok(ra) betartására is.
![]() |
Az ellenőrök Budapesten és Pest megyében jelenhetnek meg főleg a kereskedelmi egységeknél, vendéglátóhelyeken, valamint a különböző rendezvényeken, kiállításokon résztvevő értékesítőknél, de revízióra lehet számítani a virág, élelmiszer-, és italáru forgalmazóknál is, csakúgy, mint a feldolgozóipar területén.
Az ellenőrzéssorozatban a NAV közép-magyarországi regionális adóügyi, vámügyi, illetve bevetési munkatársai mellett részt vesznek a fővárosi és a Pest megyei kormányhivatalok szakigazgatási szerveinek (fogyasztóvédelmi, munkavédelmi és munkaügyi, népegészségügyi szakigazgatási szervek) ellenőrei is – adja hírül közleményében az adóhatóság.
