Egyéni vállalkozónak akkor kötelező vállalkozói bankszámlát nyitni, ha áfa fizetésre kötelezett. Vagyis alanya az áfának, áfa-köteles tevékenységet végez, az adószámának a 9. számjegye 2-es. A...
Ajánlott oldalak
2011-01-12 08:26
BDB
Emelkednek a helyi adók – körkép az országból
A nagyobb városokban és a fővárosi kerületek többségében is változik a helyi adóztatás, sok helyen emelik az adóterheket, illetőleg új adónemekkel bővítik a már meglévőket. Az intézkedések szükségességét az önkormányzatok az évről-évre csökkenő állami támogatások összegével magyarázzák.

A helyi adók átreformálása és emelése mellett érvként szerepel a csökkenő állami támogatásokon túl a vállalkozásokra kivethető kommunális adó megszüntetése is, melyet december végén töröltek el végleg. A kieső bevételt új adónem bevezetésével, vagy a meglévő adók növelésével kompenzálják a városvezetők, Budapesten erre a januártól önkormányzati kézre kerülő idegenforgalmi adó szolgálhat. Az V. kerületben csak ebből és a hozzá kapcsolódó támogatásokból a tavalyi összeg hetvenötszöröse, közel 1,6 milliárd folyhat be.

 

Az új adónem bevezetésének egyik példája Pécs, ahol januártól az 1500 négyzetméternél nagyobb telkek után négyzetméterenként 5 forintot szedhet be a városvezetés. Valamelyest enyhít az új adó kiváltotta kedélyállapoton, hogy az értékhatárig a telek adómentes, illetőleg, hogy azoknak a vállalkozóknak nem kell a terhet leróni, akik a telken álló építmény után adót fizetnek.

Hódmezővásárhelyen azoknak az egységeknek kell több adót fizetni, melyek nem rendelkeznek melegkonyhával és este nyolc óra után is nyitva tartanak. Ilyen esetbe az italkimérésre vonatkozó adótétel legmagasabb értékét alkalmazzák, mintegy 1600 forintot négyzetméterenként.

Szegeden az idegenforgalmi adó 8 százalékkal, az építményadó 14 százalékkal növekedett, de pozitívumként értékelhető, hogy húsz négyzetméternél kisebb vállalkozási célú ingatlanok adómentességet élveznek.

Sopron Debrecennel karöltve a nagyvárosok között némileg kivételként áll a lista végén. Debrecenben a helyi adók többségét nem módosították, mindössze az ipari, kereskedelmi és egyéb nem lakás céljára szolgáló építmények utáni adó emelkedett 5 százalékkal. Sopronban pedig a megszűnt kommunális adó helyett építményadót kell fizetni a nem lakás céljára használt ingatlanok tulajdonosainak.

Tetszett? Ossza meg a cikket!
Hozzászólások : Emelkednek a helyi adók – körkép az országból
Hozzászólások száma: 0 db

 
2018 Copyright © Sikeres.hu 3.1 - Epicenter Market Limited.