|
Ez a történet majdnem száz évvel ezelőtt kezdődik, mikor megszületett Massányi József. Már gyerekkorában megmutatkozott a műszaki dolgok iránti érdeklődése, hiszen autodidakta módon lerajzolta jártában – keltében a malom, a fogaskerekek működését. Kitanulta az esztergályos szakmát, majd a gazdasági válság idején Budapestre ment szerencsét próbálni. Abban az időben kezdődött a gazdasági válság, sorra zártak be a jól menő gyárak, csak egy-egy üzem maradt talpon.
Abban az időben Budapesten csak ketten foglalkoztak gomb-behúzással. Gomb volt, de nem volt választék. József fantáziát látott benne és sikerült beindítani az üzletét. Kitalálta a gépeket, felszerszámozta.
Massányi József 1922-ben érkezett Budapestre és tíz évvel később, 1932-ben nyitotta meg első üzletét. Az első műhelyt a Nyár utcában rendezte be, majd az Akácfa utcába költöztek. A cérnázó gép, amely ma is működik, az ő találmánya, előtte senki nem készített ilyet.
A II. világháború alatt hadideszállítónak számított, ezért csak a háború végén hívták be katonának. Mivel nem nagyon foglalkoztak vele, lélekjelenlétének köszönhetően fogta magát és kisétált az épületből, úgy, hogy az őrök még tisztelegtek is neki.
|
Az orosz megszállás alatt se hagyta el bátorsága. Mikor az egész családot falhoz állították és elszállították az összes gépet, sikerült egy esztergapadot „megmentenie”, amivel újraindította a későbbi üzemét. A - jelenleg is használt - szerszámokat, gépeket újra kellett alkotni, József tudatosan készült a jövőre, újra kitalált minden egyes darabot.
|
Fia, Massányi Tamás 1936-ban született, 1962-ben iratkozott be a Műegyetem gépészkarára, az esti tanulás mellett nappal Csepelen szakmunkásokat oktatott. Reggel munka, este tanulás, vasárnap rajzok. Ebből állt az élet hat évig. Szükség volt erre a tudásra, mert a cég fejlődött. Massányi József, az alapító nyitott szemmel járt, figyelte a divatot, nyitott volt az újra, kigondolta és meg is valósította a terveit.
Massányi Tamás az egyetem befejezése után visszatért a céghez, majd 1984-ben apja halála után átvette az üzletet.
A haza textil- és divatipar 1996-ban érte el a csúcsot, az import vámok miatt mindenki hazai kereskedővel gyártatott. Új alkalmazottakat vettek fel, 8 főt, de a kínai áruk megjelenése és a textilipar hazai gyártásának megszűnésével a gombok iránti kereslet is visszaesett.
Massányi Kinga 2006-ban vette át édesapjától a céget, melyet egy új generáció rugalmasságával, dinamizmusával és kimeríthetetlen energiával irányít.
Bölcsészdiplomával, három gyerekkel, 10 éves „újságíróskodás” után „ugrott” bele az üzleti világba. A vállalkozói vénát születésével szívta magával, de a szakmai, marketing, pr. értékesítés, pénzügyek területén folyamatosan képzi magát.
Így a hangsúly ma a webes kereskedelmen, valamint a szolgáltatások és termékek körének bővítésén van.
Az egyik sikeres retro termék a jelvény. A jelvény, amely a hatvanas-hetvenes évek nagy kedvence volt, most visszatért. A jelvény, amelyet kitűzőnek is nevezünk. Sportegyesületek, rockbandák, politikai pártok, óvodák, iskolák, ballagás előtt álló diákok is szívesen tűzik magukra az identitást kifejező jelvényt/kitűzőt.
|
A jelvénykészítéssel új piacok nyíltak meg, mellyel viszonteladói hálózatukat kívánják bővíteni. A gombhoz ma már mini varrodájukban ruhák is készülnek a Masska Producion’s és Massányi Kinga jóvoltából, elsősorban az üzleti szféra részére, úgynevezett „színpadias stílusban”. A ruhák bemutatására saját szervezésű irodalmi felolvasóesteken kerül sor, szeptemberre pedig első komoly divatbemutatójukkal is utat nyitnak a divatvilág és az elismertség felé.
Az üzleti élet mellett a sportmánia és a sikerfüggőség jellemzi a dinasztiát. Mindig fontosnak tartották – tartják a sportot, az egészséges életmódot.
Massányi József focizott, NBI-ig jutott a Vasasban, de az egyik meccsen megrúgták a térdét, mely olyan sérülést okozott, melyből soha nem gyógyult fel, de a foci és a sport szeretete megmaradt, síelt, horgászott. Massányi Kinga is fut, kerékpározik, vitorlázik.
Hogy sikerüknek mi a titka? A multik mellett szükség van a manufaktúrákra, ahol az egyedi bánásmód és a különleges vevői kérések kerülnek előtérbe.